26 Aug
26Aug

Vannak helyek Balatonfüreden, ahonnan egyszerűen senki sem akar elköltözni.

A Kistói Üdülőszövetkezet pontosan ilyen. 
Az itt található lakások rendkívül ritkán kerülnek piacra – ezért ha egy csendes, fák ölelte, biztonságos nyaralót keres Balatonfüred szívében, ezt érdemes az elsők között megnézni.

Megvételre kínálunk egy első emeleti, szélső elhelyezkedésű, 27 m²-es garzont, amelyet egy 6 m²-es, nyugati fekvésű erkély tesz igazán különlegessé

Innen nem parkolóra vagy utcára néz, hanem hatalmas, lombos fákra – mintha minden nap egy parkban ébredne.
Az a fajta garzon, ahol minden négyzetméternek szerepe van.
A bejárati ajtón belépve jobb oldalon egy praktikus, mosogatógéppel felszerelt teakonyha fogadja, mellette pedig a zuhanyzós fürdőszoba kapott helyet. 
A fürdőszobában a mosógép, a bojler és az alsószekrénybe épített mosdó szolgálja a kényelmet.

tágas nappali jelenleg egyszerre működik:
- nappaliként,
- hálószobaként,
- dolgozósarokként,
- és egy hangulatos étkezőként.
A tér könnyen alakítható, így saját stílusára szabhatja.
Az erkély pedig az a hely, ahol reggel egy kávé, este egy pohár bor mellett valóban lelassul az ember.

Az épületről

Már most értéknövelő fejlesztések történnek.
A terasz teljes nyílászárócseréje folyamatban van.
Beépítésre kerül:
- 2 db Rehau bukó-nyíló erkélyajtó,
- 2 db Rehau fix műanyag ablak.
Ez nemcsak esztétikailag, hanem értékében is tovább növeli az ingatlant.

Műszaki adatok:
- 27 m² alapterület
- 6 m² erkély
- nyugati tájolás
- hűtő-fűtő klíma
- víz, villany, csatorna
- részben bútorozott átadás
- mosogatógép a konyhában beépítve
- lapostető jó állapotú, szigetelt

Fontos tudnivaló

Az ingatlan üdülőként használható, fűtéssel nem rendelkezik, ezért tavasztól őszig, fagymentes időszakban használható.Ennek megfelelően a 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet alapján energetikai tanúsítvány készítése nem szükséges, mivel évente négy hónapnál rövidebb ideig használt, pihenési célú épületről van szó.

Az üdülő idényjelleggel használható, jellemzően tavasztól őszig.
A víz minden évben tavasszal kerül megnyitásra (idén márciusban történt). Az elzárás várhatóan november elején történik.

Tökéletes elhelyezkedés

Miközben csend és madárcsicsergés veszi körül, minden fontos hely pár perc alatt elérhető.
Aldi: 5 perc gyalog.
Vasútállomás: 5 perc gyalog.
Strand: 18 perc séta.
Kiserdő: 18 perc séta.
Éttermek, cukrászdák, játszótér: néhány perc.

Irányár: 39.500.000 Ft

Ritka lehetőség Balatonfüreden!

A Kistói Üdülőszövetkezet – Balatonfüred egyik legkülönlegesebb üdülőterülete.Az 1978-ban alapított, közel 2,4 hektáros, zárt üdülőkomplexum 7 kétszintes épületből és mintegy 171 nyaralóból áll. 

Amit itt megkap:
kódos, automata kapun keresztüli bejutás,
- biztonságos, zárt terület,
- hatalmas fák,
parkosított környezet,
- belső, felszíni parkolók,
folyamatosan karbantartott közösségi területek.

A jelenlegi tulajdonos a vízközmű rekonstrukciójára és téliesítésére fizetendő 750.000 Ft-os hozzájárulást már rendezte, így ez az új tulajdonost már nem terheli.
Minden lakás saját villanyórával rendelkezik, a leolvasás évente egyszer, augusztusban történik.


Ilyen lehetőség ritkán adódik!
A Kistói Üdülőszövetkezetben eladó lakásból kevés kerül piacra.
Aki ismeri ezt a környéket, tudja, hogy nemcsak egy garzont vásárol itt, hanem egy különleges balatonfüredi életérzést: árnyas sétákat, nyugodt reggeleket, nyári estéket és egy olyan környezetet, ahová jó megérkezni.

Ha szeretné személyesen is megtekinteni, vagy további információra van szüksége, keressen bizalommal!
Nézze meg, szeressen bele és legyen az Öné!

Hívjon, egyeztessünk időpontot!

Mert egy ingatlan nem csupán négy fal – hanem a következő történetének helyszíne.



Minden képanyag és szöveg a TMO Ingatlaniroda kizárólagos tulajdona. Bármilyen formában történő felhasználásuk szigorúan tilos és bírságot von maga után!

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.